blog








A „kerék“-párt avagy bolond gondolatok egy régi kép láttán


A kerék zseniális találmány, innen ered egész modern mobilitásunk, jólétünk stb. Pártfogalomnak sem rossz, azt jelképezné, hogy úgy haladunk, hogy közben újra és
újra a körkörösséget használjuk, az önmaga ismétlésében vetjük meg az elmozdulás
alapját. Elvont szinten ilyesmi lehetne pl. a permanens “pálfordulás” is, ami úgy éri el
az újat, hogy minduntalan visszatér az előző állapothoz. De mi is lenne (lehetne) ez a “kerék”-párt? Zöld? Nem egészen, azaz nem úgy, ahogy gondolnánk. Akkor? Sárga,
mégpedig narancssárga. Persze az sem egészen úgy, ahogy gondolnánk (gondolhatnánk).
Mert nem „kerék-párt“, hanem csak szereti azt. Megülik (megülték) a lovat, azaz annak hiányát. Lovas nemzetként ló hiányában: kerékpár(t)ra magyar! Rossz vicc volt, beismerem. (Mea magyar culpa) Meg ennek az egész konnotációja. (Régebbi) emlékeket idéz a modern-kori (posztmodern pontosabban) búcsúcédulákkal, széndioxid-emisszióval, személyes klíma-mérleggel és hasonló f(urcsa)ságokkal együtt. És hogy állunk mindezzel? Hová jutottatok a kerékpár(t)-szeretetetekkel? Klíma-mérleggel? A csúcsra. Szellemileg? Messze, nagyon messze minden elképzelhetőtől. Ti már régen tudtátok, hogy nem az a fontos, hogy hogyan üljük meg a lovat, vagy egyáltalán megüljük-e (meg tudjuk-e még, egyáltalán?), hanem, hogy a fogalmakat a valósághoz igazítsuk: ha nincs (magyar) citrom, legyen narancs! Abból van és lesz (?) elég. Megtanultuk szeretni, mert (legalábbis azt hisszük) a miénk!