Az Orbán-lemez lejárt (meguntuk?), hogy az újabb sláger milyen lesz (magyar-nóta?), nem tudom. Élvezem a csendet jelenleg. A “fidesz-zenekultúra” immár védett, látogatható kiállítássá lett, ahol az elnöki kézjegy mutatja, hogy itt még a “nyulakat” “tigriseknek” nevezik. Talán jön majd valamikor a nosztalgia, aztán a mindennapjainkban a “déjà-vu”, a velünk élő (hozzánk oly elemi erővel tapadó) múlt.
És ebben az édes, tavaszi szellős hangulatban hiányolom a fogalmi tisztaságot (tisztán látást), és talán kevesebb érzelmi “tiszaságot” tartanék előbbre vezetőnek. Kezdjük talán azzal, hogy ne fessük át állandóan a valóságot (ne hazudjunk magunknak se!), maradjon bár a férfi férfi, a nő nő, az igen igen, a nem nem, de ugyanakkor a “nyúl” is az, ami, ne akarjon pl. “tigrisként” csodálatot kelteni bennünk.