Délceg magyar legény, honunk szép lovagja,
Lóra ugyan nem ül, másokat biztatja,
Zászlaját kibontja, aranyát csörgeti,
Csapatát unszolja: nos rajta, ess neki!
Üsd, vágd, ez a virtus, amit csak tudsz, vedd tőle,
Trafik, föld, káefté légy nekem belőle!
Ha pedig mind megvan, leborultok elém
Imádtok mint istent, mert pénzem van elég!
A birkák bégettek, jól tették a dolgot,
“Soká éljenezték ez ostobaságot”.
Akkor a kiskirályhoz eljött a vezír,
Vállát veregette, így gratulált neki:
>Nagy kopé vagy öcsém, bár iskolád alig,
Eszedre nem lehet sok kifogást tenni;
Azért vigyázz, nehogy híre keljen ennek,
Dús vagyonod miként jutott a kezedre.
Én is voltam mint te, ami már vagyok
“Akármit hibáztál, én kegyelmet adok.< –
Ále moré! már hogy lesz?
Meg se halsz, csak megdeglesz.”