Íme hírdetem néktek az erkölcs nélkülit. Ideje, hogy az ember kitűzze célját. Ideje, hogy az ember elültesse legnagyobb nerénysége csíráját. Mondom néktek, kell a nereg a lóra, hogy meg tudjuk ülni. Íme megmutatom nektek, megnergelem a paripám, és nerkigyűrközöm a viadalnak. Hazudni kell. Tudván-akarván kell hazudni. Hasam már elég kövér erre, ámde a többi sovány és kimerült légyen, nem bír majd mellettem nőni egyetlen magasabb fa, csak a futball akadémia. Én első társam, becsület, béke veled! Virágozzék a neretértés és a szabadság! Én véreim, mi szükség van, hogy oroszlán legyen a szellemben? Új értéket teremteni – ezt még az oroszlán sem bírja – ámde szabadságot szellenteni magának, azt már bírja ereje. Így szólt a vörös bíró: “Ugyan minek ölt ez a gonosztevő? Rabolni akart”. Ámde én azt mondom néktek, lelke vért kívánt, nem ragadományt: a kés boldogságát szomjúhozá! És Neracsuda még egyszer elmélyed magába, és megint ráül a nagy kockakőre, és tűnődik.
Egyszerre felhangzik kedves nótája:
Nerhetem , nerhatom
Nem mese, hatalom,
Nerges Tóni kikaparja,
Ez a ner lélektana;
Zöld színű a sóska,
Nem pedo a Jóska,
Nerevedésem óh
Minden arról szól –
Ne nervogj! – mondám
A bort kupából isszák!
Meg a´ mustból nerjük
Attól nerkós leszünk –
Hajrá, hajrá nerakarat
Tűzre a nersóhajad!
Elnertük bár a jövőt,
Van rá elég nerművelő.